Van még egy kis maradék sonka húsvétról, és nem tudod mit kezdj vele? Ha már unod a sonka-főtt tojás párosítást, akkor épp itt az ideje kipróbálni valami újat. A finn kinkkukiusaus vagyis sonkás rakottas, a húsvéti sonka maradékából nagyon finom lesz.
A kiusaus egyébként kísértést jelent magyarul, és olyan rakottast jelöl, amelynek alapja vékony csíkokra vágott burgonya. Ez az egyik legkönnyebben elkészíthető étel Finnországban, ugyanis a vékonyra vágott burgonya már fagyasztottan kapható, sőt általában már hagymával összekeverve, szinte készen. Itt nem kell a magyaros rakott krumplihoz hasonlóan rétegezni az alapanyagokat, csak az a dolgunk, hogy ezt a fagyasztott keveréket apróra vágott füstölt sonkával, apróra vágott lazaccal vagy füstölt sajttal elkeverjük és nyakon öntsük tejszínnel vagy tejjel (esetleg zöldség-alaplével). De akkor sem kell elkeserednünk, ha nem lapul a fagyasztónkban kész, méretre vágott fagyasztott burgonya - ezt a legkönnyebb elkészíteni. Vágjuk apró gyufaszál nagyságúra a burgonyát, a hagymát elég csak kis kockára vágni. Ugyanúgy vágjuk a sonkát is kis kockára, és keverjük az egészet össze tejszínnel. Megéri a befektetett idő és energia, mert úgy egy óra sütés után a krumpli felszívja a nedvességet, megpuhul és krémessé válik a hússal vagy hallal. Egy kis zöld salátával kiegészítve szuper vacsorát vagy ebédet készíthetünk.
Sonkás rakott burgonya (Kinkkukiusaus)
Elkészítési idő:
Hány adagra elég?
Adagok: 1
Hozzávalók:
-
- 1 kilogramm burgonya, vékony csíkokra vágva
- kb. 30 dekagramm füstölt sonka
- 3 teáskanál só
- 1 teáskanál őrölt bors
- 5 deciliter tejszín (főzőtejszín is jó)
- 1 dl tej
- apróra vágott petrezselyem
- 1 fej hagyma, apró kockára vágva
- 3 dkg vaj
Leírás:
Kép: valio.fi